Eltulajdonítva - 1. rész

- Engedjenek el! Kérem! - siránkoztam a homályosságban. Drogot adtak be nekem, ebben teljesen biztos vagyok. Milyen elvetemült helyre hoztak engem, és miért pont én vagyok itt? – ezek a gondolatok csupán a másodperc tized töredéke alatt futottak végig agyamon, de a végeredmény egy közös volt. Elszabadulni innen, és futni a messzeségbe.

-  Fogd be! - rúgtak belém, mire hassal a föld felé szétterültem teljesen a padlón. - Neked eleve azért kéne imádkoznod, hogy egy fiatal fószert kaphassál ki. Ma itt van a híres neves Park úr, ismét eljött. Rimánkodj érte, hogy ő válasszon ki. De túl sokat beszélek. - csöndesedett el hirtelen és nem szólalt meg többé.

 A fejemben lévő vészjelző hangosan sípolt, hogy itt valami nagyon nem oké, bajban vagyok. Ijedezve kezdtem forgatni a tekintetem össze-vissza, hunyorítva, hogy legalább egy EXITet találjak, de még addig sem látott el szemem. Az egész hely csak annyira úszott sötétségben, hogy a külső dolgok titokban maradhassanak szemeimnek.. Vagy lehet másokat is elfogtak?

Elkezdtem hallgatózni, de valami egészen más hang ütötte meg fülem. Olyan volt, mintha egy színpadi előadásnak lennék a kulisszájában. Körülöttem, ha nem csalt halló szervem, voltak még ugyanúgy, de valamilyen oknál fogva, csak fiúk. Török ülésbe vágtam magam, lehunyva szemhéjamat figyeltem.

- Adja az Isten, hogy ChanYeol vigyen haza. Sokat hallottam már róla. - szúrtam ki egy párbeszédnek a morzsáját, de a hang elhalt, ahogy elhaladt mellettem. Várj… azt mondta, hogy haza vinni? Minek, miért, hova?

Megrándult láncom, és elkezdtek vonszolni valamerre. Nem volt más választásom, vagy megfulladok, így kúszva mentem a földön. Föl ugyanis nem állhattam, ahogy próbálkozásomból kiderült. Felhúztak egy lépcsőn, és erős világítás égette ki a retinám. A szöveg, amit a bemondó mondott végig, már érthetővé vált. Amiről viszont beszélt, csöppet sem tetszett. Licitálás folyt éppen, de amint megszoktam a fényt, elszörnyedve jöttem rá.

Ugyanolyan kábulatban lévő, meztelen fiúkra és férfiakra egyaránt folyt a számok kiabálása, mint amilyen én is voltam. Egyszeriben csak megvilágosult előttem.  Itt én vagyok az áru, és engem fognak elhurcolni. Hogy miért nincs rajtam egyetlen ruha darab sem dologba, pedig már bele sem mertem gondolni.  Mit csináltam, hogy ezt kapom? Miért pont én, miért itt? Nem akarok senkinek a mocskos játékszere lenni.

Őrzőm egy katedrára vonszolt és én következtem..

- Byun Baek Hyun. 21 éves egyetemista fiúcska. A jelek szerint még mindenhogyan szűz, friss hús. – a bemondó hozzám sétált és elkezdett mutogatni testrészeimre. – feneke izmos, feszes és kerek. Pénisze elérheti izgalmi állapotban a 20 cm-ert is. Vékonyka, de azért karcsú s izmos. Kész főnyeremény. - és elkezdődött rám a licit.

Körbe kémleltem, leginkább idősebbeket pillantottam meg, de volt egy fiatal és jóképűbb fiú is. Yoda fülei aranyosak voltak. Felállt és egy akkora összeget mondott rám, amekkorát még életemben nem sasoltam. Mindenki csöndben maradt a teremben, ő meg csak rám vigyorgott.

Vett egy nagy levegő vételt a csönd megtörése véget a bemondó és kijelentette. – Park Chan Yeolé. – lehúztak a színpadról, és leszedték rólam a nyakörvet. Alig volt időm feleszmélni, és megemészteni, mi történik. Akkor ő az a híres neves Chanyeol.

Felkapott egy férfi a karjába és kivitt Hozzá. Ő mosolyogva átvette gyönge testem és egy takaróba csavart. Visszaült székére és kezeibe gyöngén ringatott nyugtatás képpen.

- Még nem mehetünk haza, meg kell várnunk a végét. – suttogta hátborzongatóan fülembe. Mély hangja kellemes volt, már ha ebben a helyzetben lehet ezt mondani. Fáradtan mellkasának döntöttem fejem és elszunyókáltam. Ki kellett pihenni ezeket az izgalmakat. Gondolom gazdám nem bánta.

Nem sokkal később mocorogni kezdett így felébredve kinyitottam félig egyik szemem. Éppen sétáltunk az épületből kifelé egy fekete kocsihoz, majd bemászott a hátsó ülésre velem együtt és gondolom a sofőrjének szólt. Elindult az autó, aminek az ablakából végre meg tudtam határozni, este van. Elkezdte simogatni arcom, mintha cica lennék. Na, jó, nem hazudok azért jó érzés volt. Ránéztem ő meg csak kivillantotta fehér, csillogó fogsorát.

- Jó sorod lesz nálam Baekie ha engedelmeskedsz. Ha nem, sajnálatosan meg kell, büntesselek, amit örömmel fogok végbe vinni. – mondta ki az ijesztőbbnél ijesztőbb szavakat. Összerezzenve néztem szemeibe. Komolyan mondta, nem viccelt. Nekem, az álmaimnak, a jövőmnek és a karrieremnek befellegzett.

- Hogy kerültem arra az undorító helyre? Mikor fogsz elengedni? – kérdeztem félve. Ő csak megnyomott egy pontot a homlokomon, amitől álmosan visszaaludtam. De jó, irányítani is tud. Mi jöhet még?

Megállt a jármű, kiszállva belőle vitt be egy óriási házba. Ezt természetesen onnan tudom, hogy mozgása ismét felriasztott álmomból. Belülről otthona még a külső méretén is túltett. Nem származom gazdag családból, így lehetséges az átlagosnál is jobban esett le állam. Becipelt a fürdőszobába és lefektetett kádjába.

- Akik oda kerülnek, azokat régóta figyeltetik. Ezért tudtak leütni. Általában külső tulajdonság miatt viszik oda az embereket, hogy több legyen a pénz. Most pedig fürödjünk. – vetkőzött le előttem meztelenre.