Eltulajdonítva - 4. rész

Meglepődtem. Ez az ember mindig csupa fordulat. De áááhh Byun BaekHyun nem adja magát ilyen könnyen. Tetszett a helyzet, hogy most én dönthetek, máris nyitok felé, vagy még hagyom küzdeni. Szegénykének még reménykedő arca is van, hogy enném meg. De én csak kívül vagyok cuki, belül egy fifikás kisördög rejtőzik.  Meg tudja milyen az én házamnál udvarolni.
Kicsaptam kezéből a virágokat a földre, majd elmentem szó nélkül a szobámba. Persze azt azért végig néztem, mit reagál, de csalódnom kellett. Arca nem torzult el, nem változott meg, csak csöndesen felszedte a színes növényeket és elindult a másik irányba, lassú léptekkel. Belül valahol ezt a megaláztatottság miatt is csinálom. Elraboltak, meztelenül kiállítottak több pedofil bácsi elé, majd otthon a kádban majdnem megujjazott és más is került volna oda be… Ott, akkor eldöntöttem ellenállok neki, ameddig csak tudok, és megkeserítem a velem való együttlétét.
Az ablakhoz somfordálva néztem ki rajta. A nyarat elfújta az ősznek rideg szele, ezzel átváltoztatva az évszakot, időjárást. Már sötét volt, az utcák lámpája megvilágította a tarka színárnyalatokba burkolózott fák tömkelegét, de még is volt benne valami titokzatos. Ahogy a fény gyéren vetült a nedves aszfaltra, néha pislákolva, majd különböző rémeket vetítve egyes helyekre, az embernek felállt tőle a szőr is a hátán.
Beleborzongtam, így behúztam gyorsan a függönyt és az ágyra vetettem magam. A plafont bámultam, gondolataimba merengve. Vajon meg tudok szökni? Nem, biztos rajta kapna. De valamiért mégsem akarom itt hagyni. Érdekel, meddig harcol, s utána mit csinál velem. Úgy sem fog belém szeretni, csak az ágyba akar megkapni. Nem töröm tovább ezért a buksim, majd lesz, ami lesz.
Jut eszembe, elég régen ettem már, azóta is csak popcornt. Kéne valamit kajálni. Végszóra Chan drága be is toppant a lakhelyemre, és odasétált fekvő alakomhoz.
- Szeretném, ha legalább a vacsorát együtt töltenénk. Tudom, nem rajongsz értem, de ezért az egyért ragaszkodom. - mondta ellenkezést nem tűrő hangnemben. Azért valahol nekem is van nála egy határom, amit nem akarok átlépni csak kacérkodni vele. Nem ellenkeztem, felálltam és lementem vele az étkezőbe ahol egy csodásan megterített asztal várt. - Kézmosás. - intett meg kedvesen, mielőtt leültem volna csillogó szemekkel, s neki láttam volna.
Elindultam a fürdő felé, ahol miután habos tenyerem lemostam és megtöröltem, a velem szemben lévő tükörbe néztem. Jesszusom, a külsőm immár nem a régi. Össze-vissza áll a hajam, kicsit soványabb lettem, és arcom külleme megkeményedett. Nem bírtam sokáig „gyönyörködni” magamban, így lekapcsolva a villanyt mentem vissza a finomabbnál finomabb ételek vonzó sokaságába.
- Ezt mind te csináltad? - tettem fel a már rég bennem motoszkáló kérdést. Csak elmosolyodott, majd halványan bólintott. Most sokkal szelídebbnek tűnik, mint tegnap, vagy egy perccel ezelőtt. Talán értem tényleg képes lenne megváltozni? Ne képzelődj már hülyeségeket! - Nagyon szép, biztos finom is. - adtam neki szívem meglágyításához némi kegyelmet.
Azért bármilyen ember a két fél, ha sokáig piszkálja egyik a másikat, előbb vagy utóbb sokkal rosszabb vég születik meg belőle. Örökké sem lehet a másikat bántani, mert belehal. Persze Ő még korántsem volt abban a fázisban, de igyekeztem a rosszat messzire elkerülni. Játék volt ez számomra csupán, amiben próbáltam kártyáimat nem hamar kijátszani ellenfelem előtt. Tetteim és szavaim súlyával pontosan tisztába voltam, mit is okozok ezzel neki, ezért egyenlítettem, amikor szükséges volt, akár csak egy kosármeccsen.
Helyet foglaltam a széken majd megvárva őt is ki velem szemben találta meg a neki tetsző ülőalkalmatosságot.
- Hát akkor jó étvágyat. - szólalt fel és enni kezdett a különböző tartalmú tálkákból. Volt leves, főétel, desszert, és különböző italok. Bor és üdítők díszelegtek a terítő végében. Ő megfogta az előbbit és udvariasan kikérte róla a véleményem. - tölthetek? - kérdezte felém kínálva a vörös színű innivalót.
- Nem köszönöm, nem szokásom ilyeneket fogyasztani. - utasítottam el halvány mosollyal az arcomon. Öntött magának egy picit, mire én kicsit sem illő módon, de a boros poharamba sprite-ot csorgattam ki lassan, hogy ne habzódjon fel, és ömöljön ki. Egy sima kimchit ettem előételnek, majd kimbappot, végül jött a kedvencem, a csokis torta. Bármikor, bárhol, bármennyi mennyiségben el tudom fogyasztani, hisz a kedvencem. Hamar befaltam a felsorolt ételeket, majd hasam simogatva dőltem neki a szék támlájának jólesően. - Ez finom volt, nagyon jól főzöl. - mondtam mámoros kedvemben. Nem sokkal utánam ő is megette az étket.
- Menj fürdeni, vagy meg is várhatsz, és akkor együtt… - mondta a mosogatóból félig rám pillantva válla felett, miközben takarította a tányérokat. Nem is kellett befejezni, hisz mind ketten tudtuk miről van szó. Na, még mit nem, én azt nem vállalom be még egyszer.
- Nem akarom, kösz. - köptem oda a szavakat majd durcásan távozva szedtem össze cuccaim, amiket vinni fogok a mosakodó helyhez. Bezárkózva tusoltam le magamról, az az napi koszt, kis hideg vizet is használva, hogy némiképp felébresszem magam a hibernált állapotomból. Végezve kiszálltam a kádnak és tusolónak egyaránt funkcionáló tárgyból, és megtörülve testem, vettem fel egy új boxert és pólót.
Ezek természetesen az övéi voltak, így nagyok voltak egy aprócskát rám, de hát a dolgaim az albérletembe maradtak. Tényleg, vajon mi történhet ott, ameddig nem tudom kifizetni a helyet? Mi van a cuccaimmal? Inkább nem is gondolok bele, mert akaratomon kívül belefájdul a fejem. Majd talán megkérdezem róla házigazdám, ő elvégre ebben a dologban jobban informált személy.
 Kiléptem az ajtón, amit azonnal egy mennydörgés követett. De jó, már csak ez hiányzott. Én kiskorom óta félek a vihartól, ismeretlen okokból kifolyólag. Ez már csak ilyen Baek logika marad. Bespuriztam gyors léptekkel a szobába, alig érve a lábam a talajt. Egy jól célzott fejessel már az ágyban landoltam, és jól betakarózva reszkettem a védelemként funkcionáló dunna alatt. Nagyon rémült voltam, így próbáltam a lehető leghamarabb álom országba repülni, ami sehogy sem akart összejönni. Kecskéket is számolgattam már kínomban, de idő közben villámlott is, hidegen és kísértetiesen koppantak a durva esőcseppek a párkányon, miközben hangosan süvítette a szél, rémisztő nótáit. Néha a vízgolyócskák erőszakos zaja, olyan volt, mintha valaki kopogtatott volna kívülről, hogy kinyissam az ablakot, beengedve őt ide, hogy szétoszlassa dermesztő sötétségét. Egy ideig meg sem moccantam, majd végül egy olyan dologra vetemedtem rá, amire még én sem gondoltam volna, hogy kitelik tőlem. Szedtem a sátorfámat - azaz a paplant és párnát - majd egy bizonyos szoba felé vettem az irányt. Halkan érintették ujjperceim az ajtó simára csiszolt felületét, amitől azonnal csoszogás zaja ütötte meg hallásom. Kinyitotta az ajtót és kerek szemmel bámult rám, picit talán kómás fejjel vegyítve.
- Aludhatok veled?

Eltulajdonítva - 3. rész

(Sztorizgassunk! Na gyermekeim, nagyon sajnálom, hogy csak most tudtam hozni, ezt a részt, de egyszerűen vagy nem volt időm, vagy ihletem, vagy a napi hajtás miatt elveszett az energiám. De mindig két hét lesz a maximum mikor írok :)  Most is délután bealudtam, és éjszaka ébredtem fel, gondoltam most van időm, essünk neki, vagy különben ti estek lassan nekem :D Fogadjátok szeretettel! :) )

Ledermedtem mondatára. Ezt most jól hallottam? Nem, biztos csak képzelődöm. - Drága „Gazdám”, én most szerintem elmegyek kecskéket számolni, mert a bárányokból kifogytam. Ha megengeded, engedelmeddel lelépek, amiről úgy tudom, nem kell kérvény. De ha gondolod, szívesen csinálok okmányokat, különböző hasznos fecniket, a Chanyeol nevű autó vezetési engedélyéről. - tolattam ki kezei alól, és mint egy kocsi száguldottam fel a szobába, ezzel is nyomatékosítva az előbb elhangzott viccemen. Még kipufogó hangot is adtam a kedvéért. Na de elég mára a gyereknapból.

A vendégszobában az ágyra kúsztam és ott kezdtem el enni, ismét mennyeien készült ramenem. Természetesen becsuktam magam után az ajtót, mert legalább étkezés közben nem akarok Chanról hallani se, de még a különböző nyálas vagy erőszakos közeledését is messze hessegetni. Csendben, nyugodtan nyammogtam az ételemen, amit hamar be is gyűrtem, így egy újabb akadályt állítva magam elé, miszerint le kéne osonnom, eltakarítani a tányért.

Hát legyen, szerettelek mama. Ne szomorkodj, bár lehet nem természetes halált haltam, és még fiatal is voltam, de viszonylag jó életem volt. Végzetem oka, egy perverz ember folyamatos zaklatása volt, amit már a szívem nem bírt viselni. Kék rózsát szeretnék a síromra, ha nem tudod, hogy hogyan és miként kell olyat beszerezni, nézd meg a youtubeomat, azon belül pedig a kedvelt videók szekciót. Ha nem válna be, maradunk a jó öreg Alice megoldásnál, és befested a szirmokat. Mond el a család többi tagjainak is, hogy szeretetem határtalan volt irántuk.

Miután elmondtam ezt a siralmas monológot magamban, úgy éreztem a végrendeletemhez is le kéne ülnöm. Oh, bizony, ez még nem az volt, nehogy hagyjak nektek reménykedésre kis morzsákat. Áh, kit áltatok, nincs kedvem hozzá, csak menjünk le és mossuk el. Miért kerítettem ennek ekkora ügyet, arról fogalmam sincs, még az agyam is elzsibbadt tőle.

Lesomfordáltam a konyhába ahol nagyobb zajok nélkül intéztem el az ételmaradékokkal díszített dolgokat. Már mentem volna vissza, de ismét vajon kit látnak szemeim? Nem, nem a télapót.  Jobb lett volna most megírni azt a nyamvadt végrendeletet.

- Benézek a munkahelyemre, ha megenyhültél te drága őskövület, szólj. Alapjáraton meg ha valami baj van, hívj a vezetékes telefonról. Körbe nézhetsz, bármit csinálhatsz, persze határokkal. A kertet és a különböző publikus helyszíneket használatba veheted, de a háló szobám és egyéb más privát helyek tabu. - hajolt le magassági szintemre, és egy puszit nyomva homlokomra elment hazulról. Már épp ordítozni akartam volna, hogy mit képzel magáról, de más érzelmek elnyomták az első gyors rohamot. Elpirulva fogtam ajkai helyére ahol perzselte nyoma bőrömet.

Mint egy pisis kislány olyan vagyok. Mindenkivel bunkó vagyok, aki közeledni merészel nagyságomhoz, és szűzies viselkedésem nagyon feltűnő számomra. De hát, most ha én nem szeretném elveszteni méltatlanul, akárkivel akkor ez van. Ez Byun BaekHyun, ha valakinek nem tetszik, utazzon Alaszkába, vagy mit tudom én. Bár lehet, túlreagálom, és tényleg egy alpári paraszt vagyok vele, de ha ennyire akar, mutassa ki, szerezzen meg magának. Mert azt ezek ellenére sem mondtam, hogy egyáltalán nincs nálam esélye, de ha így közelít meg, ahogy tegnap, felejtsen el. Nem egy ribancot vett meg, hanem egy méltóság teljes férfit. Vállalja értem a felelősséget.

Ekképp morfondíroztam agytekervényeim belsejében, mikor észrevettem magam. Még mindig puszija helyét tapiztam, elvörösödött fejjel. Megköszörültem kínosan torkom, és ruháim megigazítva néztem tovább ki a fejemből, mintha nem most jöttem volna zavarba gesztusától.

Kiöntöttem egy pohárba a hűtőben lévő frissítők közül az egyiket, és azt szürcsölgetve kerestem fel a TVt. Nem találtam, helyette sokkal jobb helyre bukkantam. Durva ez az ember. Egy egész mozija van a házában! Beléptem a sötét terembe, ahol felkapcsolva a villanyt még jobban elámultam. Középen széksorok, elől egy óriási vetítővászon, és a fal mellett különböző hangulatot és érzést egyaránt még jobban felidéző dolgok álltak. Volt pattogatott kukorica gép, mellette egy üdítőkkel teli mini hűtő, és más-más filmekről készült plakátok. Eldöntöttem, én ide beköltözök, és itt élem le a hátralévő életem. Anya, még sem kell az a temetés!

Odalassúztam a popcorn géphez, és egy piros-fehér csíkos papírtartóba szedtem magamnak, majd a most már üres üvegembe töltöttem az italok közül. Ezeket leraktam egy tetszőleges széknek a tartóiba ahol ülni fogok, és a vetítő géphez somfordálva tettem be egy ma jött ki vígjátékot. Lekapcsoltam a fényt, és helyemre sétálva helyeztem magam kényelembe, amiben a fotelszerű puha ülőalkalmatosság is segítségemre volt. Beállt hátizmaim kezdte masszírozni, mikor véletlenül a karfára tettem a kezem, beindítva ezzel a gépezetet. Nem bántam, kellemes csalódásként ért.

Ellazulva emeltem tekintetem a futó történetre, amitől később megfájdult a hasam, annyit nevettem. Ez a ház kész mennyország. Bár jó lenne, ha a benne lakó egyed is… normális volna? Igen ezt kerestem. Néha elgondolkodtam, hogy tényleg miért vagyok ilyen vele, de mindig a kádas történetnél lyukadtam ki, ezáltal a végére feladtam a megoldás keresését és a pocakfájdító menet után egy romantikus filmet raktam be. Magamban csöndben kielemeztem. Én még soha nem voltam szerelmes, innen eredhet ridegségem. Elgondolkodtam vajon milyen lehet. Szívfájdító volt, hogy ez az érzés még nem látogatott el köreimbe, de ami késik, az nem múlik… legalábbis reményeim szerint.

Mire vége lett, arcom dörzsölgetve hagytam el a szobát, és kószáltam a házban össze-vissza, felfedezve zugait. Jakuzzija is volt, medence a kertben, minden mi szem szájnak ingere. Ezeket nem szerettem volna ma használatba venni, vagy elveszik az öröm, és unalmas lesz minden egy idő után.

Túrám végén éppen a hálómba szerettem volna visszabaktatni, mikor ajtónyitás hangja csapta meg a fülem. Nem sokára hangosodó léptekkel ott termett előttem, valamit rejtegetve háta mögött.

- Nem, most sem szándékozok szexelni ve… - mondtam volna már reflexből, de nem az történt, amire gondoltam.

Háta mögül előhúzott egy virágcsokrot és felém nyújtotta azokat. - Ezt neked hoztam. - mondta mosolyogva.