A vér kötelez (KaiSoo; OS)

Az alapszükségletünk a vér. Bármennyire is eltaszítja ez az alapvető tény az embereket, nem tudunk mit csinálni. Vannak rémmesék miszerint annyira fáj, mikor megharap egy vámpír és szívni kezdi éhségének nyugtatóját, hogy lepereg a szemed előtt a fél életed, miközben a poklokat járod át. Jó vicc, meg kell hagyni. Csak el kell szomorítsak másokat, hogy az egész hazugság. Pontosan tudom milyen, ha belemélyesztik a nyakadba azt a két éles szemfogat, hisz nekem is át kellett változni valahogy. Az igazi folyamat viszont sokkal inkább így hangzik:

A válladra rakjuk a kezünket, míg egy szép transzdimenzióba kerülsz. Hangulatod átváltozik mámorossá, érzékeid eltompulnak. Ezt mondhatjuk akár fájdalom csillapítónak is, ha úgy jobban el tudod képzelni. Manapság már senki se csak a nyakat célozza meg forrás szempontjából. Van, aki a kezet, vállat harapja meg, esetleg egy teljesen más tájékot. Természetesen még ma is vannak öreg klasszikusok, példának itt vagyok én, akik inkább örülnek a nyak nyújtotta puhaságnak, melegségnek, és édes illatáradatnak. Miután reakciópartnerünk megnyugodott, végig nyalunk azon a területen, amelyből hamarosan táplálékhoz fogunk jutni. Ez azért szükséges, mert fertőtlenít, és még inkább fog érezni gyönyört, mint fájdalmat. Elhelyezkedünk, s lassan behatolunk társunk kellemes részébe. Az elején persze minimálisan fáj. Olyan érzés, mint amikor elveszted a szüzességed; kellemetlen, de utána átjárja tested a gyönyör. Óvatosan szívjuk a vért, nehogy véletlenül elszakadjon nálunk a cérna, és mértéktelen habzsolásunkkal fogyasszuk el mind az 5 liter élelemforrást, ami az emberek erében csörgedezik, éltetve őket. Ehhez viszont iszonyú nagy önuralom kell. Ezt’tán elválunk a puha hús, és érfal tápláló kombinációjától. Végig nyalunk partnerünk sebén, mi ettől beheged, elfedve a csupán pár perc alatt lezajló folyamatokat.

Ugye, hogy nem is olyan vészes, mint amennyire a hülye sorozatok, filmek és egyéb badarságok állítják? Na, látod, szerintem se. De ha át akarunk valakit változtatni, nem szívunk, csak mérget fecskendezünk szervezetébe. Hát itt viszont jogosan állítják az emberek, hogy szörnyű egy folyamat megy végbe, amíg ott hagyva életed vámpírnak állsz. Első nap magas lázad van, utána akár egy fokos is lehet a hőmérsékleted, végül majd megfulladsz, s emésztő rendszered majd kiköpöd. Gusztustalan látvány mindez.

Démonnak, vámpírnak - ahogy nevezel minket - nem olyan vidám dolog. Elvesztjük az érzéseink felét. Gyűlölni, szeretni persze képesek vagyunk, ám a tudat, vagy bármi is ami azt érezteti velünk, élünk, elmegy világgá, és soha többé nem tér vissza belénk. Magyarán, mikor átváltozol, megsemmisülsz. Lehet, az hírlik, örökké hajózunk a létezés tengerén. De nem, egyszer mi is meghalunk, pontosabban az élethez való kötelékünk megsemmisül. Leírhatatlan érzés, ezt jól tudom, emiatt gyogyósnak is tarthattok. Ez olyan, mint az embereknél való rendes halál, csak mi nem mennybe vagy pokolba jutunk, hanem tovább tapossuk ennek a szennyezett földnek talaját.

Ennyit rólam, jelen pillanatban kedvenc báromba tartok ahova csak azok az emberek járnak, akiknek a vérét isszuk. Ők adják nekünk az ételt, szinte felajánlják, ugyanis mint mondtam gyönyört kelt az érzés bennük. Olyan, mint az orgazmus, és ezt valaki élvezni, rászokik. Őket hívjuk vérkur**knak. Honnan tudják, hogy milyen érzés? Pontosítva, honnan tudják, hogy létezünk? Mert még mielőtt az adott vámpír, ki kiszívta nekik a vérét, és törölné emlékezetüket, megállítják ismétlésért könyörögve. Őket hozzuk ide, azzal az esküvel, ha bárkinek is elárulják létezésünk, őket is démonokká változtatjuk.

Csodás életünk van. Na, de hol is tartottam?

Titkos, eldugott szórakozó helyemre tartottam. Kellemes, kissé fülledt nyári este volt. Éhségemet csillapítani, s jót bulizni mentem oda, mint eddig minden éjjel. Mikor kiértem a városból, egy kavicsos úton vezetett magától lábam. Jól bejárt hely volt már ez számomra.

Egy fekete ing, fekete bőr nadrág foglaltak helyet testemen. Gatyám anyaga, feszesen simult domborodó lábizmaimra. Végül egy fekete Vans cipőben rúgtam néha-néha a kavicsokat. Csuklómon aranyóra, s nyakamban kis medálion ékeskedett. Ha már odamegyünk, nézzünk ki jól, és csábítóan. Férfi parfüm lengte ezt a keretet körbe, míg szemem enyhén kicicomázva, hajam pedig lazán hátra volt fésülve. Néhány sötét tincsem oldalt lógott, kijőve, a sorból. Kezemmel végig fésültem frizurám, hogy a kósza szálak megtalálják helyüket. Kacsóim visszadugtam eddigi trónjaikba, ahol eddig voltak, a zsebembe.

Már láttam magam előtt a kripta alakú épületet. Csak a régi kor kedvéért csinálták ilyenre, hogy emlékezzünk a modernkor előtt milyen volt őseinknek az élet. Másik oka pedig, hogy beilleszkedjen. Bár, fogalmam sincs, ki jön ide. Már 20-30 méterre hallottam, ahogy dübörög a zene, szegény üveg pedig majd beleremeg. Vámpírnak viszont ezért jó lenni. Kiélesedik minden érzékelő szerved, ami csak létezik. Tudsz repülni, hallásod az egeket veri képessége miatt, ez pedig a szemmel és a nemesebbik felünkkel sincs másképp, hogy úgy mondjam…

Körbe néztem alig pár méterrel a helytől. A sötétkék égen ragyogtak az égitestek, s a hold, világosságot adva nekem, utam látása véget. Egy-egy hullócsillag cikázott el társai mellett. Augusztus van. Gyakori most ez a jelenség. Csodaszép. Körülöttem végtelen rónaság terült el, amerre csak láttam. Csak az a bulizó hely állt ennek közepén, megrontva a monoton pusztát, amelybe most én készültem. Hátam mögött a városban már világítottak a lámpák, jelezve az ottan nyüzsgő életet.

Beléptem az ajtón, egy vad éjszaka kezdeti kapujába. A zene csak úgy hozzávágódott dobhártyámhoz, kikészítve félig. Elvigyorodtam. Előttem emberek tomboltak a tánc parketten, a bárpult mögött legjobb haverom mozgott gyorsan, különböző vérből készült italokat felszolgálva a székekben ülő vendégeknek. Parti lámpák fényei cikáztak össze-vissza, folyamatosan változtatva színük. Jobb oldalon pár rúd szétszórva magasodott porondokról a plafonba. Azokon, fiúk, lányok egyaránt lenge ruhában mutogatták testüket, vörös szemmel a fémre mozogva. Előttem, a tömeg mögött, bézs színű táblára volt írva, cifra betűkkel fellógatva, egy kétszárnyú bejárat előtt: „secret room”. Aki illetékes volt oda, mind tudta mit rejtenek maguk mögött a zárt ajtók. Köztük voltam én is, ez pedig nem jelentett mást, mint a vérk****kat.

Haverom felé vettem az irányt, majd a pult előtt felpattantam egy székre. - Szevasz Lay. - köszöntem oda neki.

- Egy pillanat, rád is mindjárt figyelek, ezt az urat még kiszolgá… - mondta majd egy férfihoz szaladt és mikor letette oda megrendelt italát befejezte a mondatot is. - lom. - nevetett fel, majd visszakullogott hozzám. - Hello Jongin. - öklözött le velem. - szokásos? - mosolygott rám.

- Szokásos. Addig mesélj, mi a helyzet a paradicsomban? Sikerült ma megdöntened végre egy csajt munka közben? - röhögtem el magam.

- Ma képzeld el, majdnem megvolt egy, de a raktárban ránk nyitottak a haverjai, mikor már épp lepippantott volna. - kacsintott rám szórakozottan. Látszik rajta, fáradt már a hivatásától, de legalább, az ő szavaival élve: „Egész nap a vér mellett, sztriptízelő csajok látványában lehet lenni”. - Te hogy állsz pasi téren? Felszedtél már valakit? Esetleg egy éjszaka? - említi fel másságom, miután egy cseresznyével díszített, vérplazmával teli üveget rakott elém. - A ház ajándéka.

Megfogtam poharam kallantyúját, majd a negyedéig leittam tartalmát. - Nem, egyelőre semmi. - ingattam fejem. Ekkor közel hajolt hozzám, és ingem szegélyénél fogva magához húzott.

- Ma jött egy új fiú. Le kéne csekkolnod. Nagyon kétségbe esett. Sajnálom őt. - így Lay.

- Hogy érted azt, hogy kétségbe van esve? - néztem rá kérdőn.

-Tudod, Kai… Már nem úgy megy nekünk, mint régen. Most már elrablásra van szükség, hogy fel tudjuk tartani a secret room-ot. Nagyon régóta nem jöttek hozzánk vércafkák. Azt sejtjük, aki bevallja, hogy többet akar a dologból, őt kisajátítja az adott vámpír, akinek mondta. Régóta nem kaptunk újakat, ezt te is észrevetted szerintem. Ő volt az első alanyunk, akit erőszakkal hoztunk ide. Nem viselte jól, még a harapást is rosszallja. Magába van roskadva, sírt is. De senki nem törődik szegénnyel. Gyanítom, kikaptunk egy Ragaszkodót. Pont a te eseted. Tégy nála egy próbát. - sugallta jóindulatúan, és megveregette vállam.

Gyorsan megittam ételemet - ez belegondolva hülyén hangzik - majd mentem is a szoba felé. Előhalásztam nyakamból a kis aranyló kulcsomat, majd bedugva a zárba, kattintottam ki azt. Édeskés illat lézengett bele orromba, és azonnal legalább 10 kis cafka vetette magát nyakamba, fiúk is, lányok is. Eltoltam magamtól őket, míg egy másik táblát megfordítottam. Így már az állt az ajtón: „Ne zavarjanak”. Becsuktam a faszárnyat, és beljebb léptem. Előttem tolongó népségre rárivalltam, mire azok hátráltak, félelemmel a szemükben. Csak egyetlen ember nem állt sorba kielégítésemért. Ő a sarokban kuporgott, szipogva.

Lépteimet megszaporázva ballagtam hozzá. Leültem közvetlen elé, oldalra billentett fejjel és őt néztem. Fekete haja volt, nagy szemei. Ruhája megszaggatva, néhol ütés nyomokat véltem felfedezni ragyogó bőrén. Ezzel az angyallal így bánni? Rám sandított, érkezésem miatt. Tekintete bánatot, megtörtséget, nem utolsó sorban félelmet sugárzott. Jézusom, mennyire gyötörték meg őt? Mikor jobban átvizsgáltam, észrevettem más, elkeserítőbb dolgot is. Tiszta harapás nyom volt mindenütt.

- T-t-te is a vérem akarod? Harapj meg, és essünk túl rajta. - dadogta halkan, alig hallhatóan. Akkor dőlt el bennem. Nem maradhat itt. Elviszem magammal jó messzire. A többi ringyó azonnal elkezdte őt lehurrogni, és különböző csúnyábbnál, tiszteletlen szavakat vágtak fejéhez, mire még jobban összegömbölyödött.  Hátra fordultam és leüvöltöttem őket. Mindannyian befogták és inkább csak néztek ki a fejükből bambán.

Füléhez hajolva halkan súgtam bele. - Nem akarlak bántani. Kijuttatlak innen. Csak bízz bennem… akármennyire is nehéz ez neked most. - tettem hozzá. Megfogtam kezét, de láttam rajta, nem tud felállni. Nagy a baj. Karomba vettem inkább törékeny testét, lágyan magamhoz szorítva. - Levegőzni megyünk kicsit. Azonnal visszajövünk, csak nincsen jól. - mondtam a kéjemberekhez fordulva. Igazából fogalmam sincs, miért magyarázkodom nekik. Talán mert szólhatnak a biztonságiaknak, valaki éppen szökik.

Nincs idő ezen gondolkodni. Cselekednem kell, méghozzá gyorsan. Kiléptem vele a bulizó tömegbe, majd feltűnés nélkül cikáztam át köztük a levegőre. Épp kiértem volna a fülledt, de megkönnyebbülést nyújtó levegőre, de 4 őr vett körbe. Vicsorogva kezdtek felém közeledni.

- Hova, hova ilyen sietősen? - kérdezte a legnagyobb darab, de egyben a legrondább is. Nem válaszoltam, csak orrba rúgtam, próbálva utat törni magamnak. Hátra tántorodott, de a maradék résen volt, rám vetették magukat. Az egyik majdnem kivette a fiút a kezemből, de egy rúgás nemes részéhez, harapás vállába, a földre kényszerítette, cselekedetét ezzel meggátolva. A legnormálisabban kinéző fickó rontott nekem, de én csak elugrottam mellőle, és fejjel a falnak rohant. Ő sem kel fel többet. Kifutottam a szabad levegőre és felszálltam az egek fölé. Ám az utolsó őr utánam szállt és próbált utolérni. Amennyire csak tudtam belehúztam. Nála ez nem vált be, mert míg ő egyedül, én utassal közlekedtem. Más tervet kellett kitalálnom. Gondolkodásomból az zavart fel, hogy éppen markolászta a lábamat.

- Megvagy, nem mész sehová! - ordította megfogva másik lábam, ami által próbálta felhúzni magát rajtam keresztül. Nem fog menni. Túl nehéz! Egyedül nem tudom legyőzni. Mintha csak hangosan mondtam volna, kezemben megelevenedett a fiú, és kihajolva kezeim oltalmából beütött egyet jobb, s bal szemébe az őrnek. Ő erre kábultan esett minimum 100 métert. Tátott szájjal néztem rá karomban lévő csodára, mosolyodtam el.

- Kim Jongin. - nyújtottam felé mancsom, de végszóra csöpörögni kezdett az eső. Körbe néztem, nem láttam sehol semmit. Eltévedtünk. Az sem szolgálta javam, hogy a sötét felhők eltakarták kevés fényforrásom, az égi testek ragyogását. Alattam a rónaság nyúlt tova, míg egyre jobban kezdett rá az eső nótájára. - Úgy vélem ma a szabadban alszunk. - néztem le rá, és felszálltam a láthatár fölé. Megpillantottam egy ártatlan, fehér bárányfelhő, amihez odasiettem, s elfoglaltam vele. Leültem rá, miután körbe kémleltem.

Alattunk sötét, borús fellegek úsztak, ontva magukból a hideg cseppeket. Néha hallatszott, ahogy dörgött az ég, utána pedig villámlott, de akár egy pamacs, mint hang gátló zárták el tőlünk a szürke felhők. Felette szétszórtan voltak világos színű vatták, amik nem engedelmeskedtek társaiknak, hogy ők is sírjanak valamiért, valakiért. Ilyenen ültünk mi is. A fiút kiraktam ölemből, s szétterítettem.

- Bízz bennem, nem akarok rosszat. - suttogtam lágyan, és vetkőztetni kezdtem. Kicsit megrémült, de már nem volt ereje ellenkezni. Lassan kigomboltam cafatokban lógó ingjét, amit le is vettem róla. Ezután a nadrág követte párját, ami szintén szaggatott volt, véres színbe festve. Végig néztem rajta. – Nagyon sajnálom, ami veled történt. - búgtam, odahajolva harapás nyomaihoz, amiket egyesével nyaltam végig. Szaporábban vette a levegőt, és elpirulva nézte, mit csinálok különböző testrészein. Miután behegedtek, kissé jobb színben lett tőle a fiú, én viszont nem. AB negatív a vércsoportja, ami a kedvencem, egyben legritkább is. Uralkodnom kellett magamon, hogy ne essek neki. De én nem leszek olyan, mint az előttem lévő vadállatok.

- Várj egy kicsit. - szálltam le a felhőről, fekete testvérei közé. Kiszakítottam egy nagydarabot az egyikből, ami csordultig volt számára tápláló vízzel. Visszasiettem hozzá, alsó állkapcsát lebillentettem, hogy szabad utat nyerjenek magának a gyémánt cseppek. Engedelmeskedett, ezáltal a szájába facsartam a felleg összes tartalmát. Hanyagul eldobtam, kiürülése után, majd a mi pamacsunkból szakítva adtam kezébe. - Edd meg, csoki ízű. Nem viccelek. Tényleg jó, és gyógyító hatású. - mosolygok rá.

Furcsállva mért végig, majd óvatosan felülve kezdte majszolni, amit adtam neki. Egy idő után, szinte habzsolta, több darabot tépve szállásunkból.

- Ne edd meg az egészet, mert akkor nem lesz, min aludjunk. - kacagtam mohóságán, mire megilletődve kissé elszégyellte magát. Levettem ingem, és ráadtam. Alatta egy póló volt, így nem állt fent a veszélye, hogy megfázok. Nadrágom zsebéből előhalásztam egy apróra hajtogatott pizsama nadrágot, s azt is neki ajándékoztam. Hogy miért hordok a zsebembe ilyesmit? Ugyanis én ma ott aludtam volna Laynél, pontosabban a bárban, hátha tartani kell a frontot. Nagyon elfáradt, és kérte segítsek be neki.

- Do KyungSoo. - suttogta halkan rám nézve. De aranyos. A hangja is tökéletes. Bár mindene az. Olyan, mint egy kis, aranyos pingvin. - Köszönöm, hogy megmentettél. – mondta alig hallhatóan, és lehunyta szemét.

Elrepültem onnan, és a többi bárány felhőről tépkedve darabokat, alakítottam ki magunknak egy-egy párnát, és egy közös takarót. Mire visszaértem, már rég az igazak álmát aludta. Feje alá csempésztem a párnáját majd betakargattam. Mellé feküdtem a dunna alá bújva, fejem alá a házi készítésű párnát raktam. Sokat agyaltam a mai napon, de gondolataim egy más világba űztek.

- Mmm Yixing, hagyjál lógva. - nyöszörögtem kómásan, mikor valaki húzni, akart valamerre.

- Öh, Jongin, én nem Yixing vagyok, de nem hagyhatlak lógva, vagy leesel. – mondta egy ismerős hang, vélhetően küszködve valamivel. Ez a mondat épp elég volt, hogy feleszméljek, s kipattanjanak szemeim.

- Mi a… - néztem körbe mikor realizáltam, éppen felhőnk szélén csüngök, miközben Soo próbál felhúzni.

- Nem tudlak sokáig tartani, Nehéz vagy. - szuszakolta ki fogai közül a szavakat. Belekaroltam engem tartó kezébe, hogy visszamásszak a szállást nyújtó vattára. Tervemet végbe is vittem, s ezek után, egymás mellett feküdtünk szuszogva.

- Hogy kerültem oda, nem tudod? - nevettem bénaságomon. Komolyan ki az a pancser, aki álmában leesik egy felhőről? Drámába illő.

- Hát igazából… Én éppen akkor ébredtem fel, mikor te elkezdtél oldalra gurulni. Szóval alig pár perccel előtted. Biztos… hengereset játszottál. - kuncogott fel halkan. Látszik, hogy megviselték a tegnapiak, félénk. De legalább van humora, s nem fél tőlem. – Mesélsz magadról? Mert én tegnap csöppentem bele ebbe a… vámpír világba. – kérdezte, bebizonyítva végleg, hogy nem retteg tőlem.

- Oh, persze. Szóval a nevem, mint már mondtam, Kim Jongin. De hívhatsz nyugodtan Kainak. Szeretek könyvet olvasni, táncolni, meg ehhez hasonló érdekfeszítő dolgokat csinálni. - nevettem fel. - A külső órám megállt 23 évesnél, de belül 102 vagyok. Ebből kikövetkeztethető, hogy akkor változtam át. Nincs nagy története annak. - mosolyodtam el elmélkedve, távolba meredő tekintettel. - Éppen a japán - szigetre utaztam, Vakkanaiba, üzleti útra. Ám a hajónk egy viharba keveredett. Engem legalább 500 métert sodort a víz egy fatáblán, eszméletlenül. Ne kérdezd hogyan éltem túl. Csoda folytán. A partra sodrás által vámpírok találtak rám. Ki voltam száradva, pulzusom is alig volt. Csak az életben maradásért kapaszkodó fény pislákolt gyengén szememben. Hogy megmentsenek, nem volt más választásuk, meg kellett harapniuk. Így átvészeltem 3 kellemetlen napot, majd meggyógyulva újult erővel nyitottam ki szemem, vámpírként tekintve a világra. A te történeted is elmesélem, hisz tudom, nem sok minden világos a számodra. Téged azért raboltak el, mert vannak a mi világunkban egyes vérk***ák. Ők azt a célt szolgálják, hogy bármikor, ingyen szívhatjuk őket. Ugyanis mikor egy vámpír megharap, egyfajta orgazmust él át az ember, ami nem e világi. Akik még akarják, hogy ezt megismételjék velük, őket tesszük be vércafkáknak. Csak hogy mostanában ezeknek száma csökkent, máshogy kellett beszerezni embert. Te voltál az első teszt. Nekem szenvedés volt téged olyan állapotban látni, így elhoztalak. Egy barátom, aki ott dolgozik, azt mondta, te különleges vagy. Azokból pedig igen kevés van. Őket úgy hívjuk, Ragaszkodók. Minden harapás fáj nekik, csak attól az egy vámpírtól nem, akibe szerelmesek.  - értem mondókám végére.

Kissé leforrázva ült előttem ugyan, de próbálta megemészteni az előbb elhangzottakat.

- Hát… Do Kyungsoo. 24 éves egyetemi hallgató. Szeretek énekelni, dalszövegeket fordítani, és pingvinekről szóló dokumentum, ismeretterjesztő filmeket nézni. Tegnap kerültem bele ebbe az egész kócerájba, és pánikba vagyok. Kérlek, még beszélj ilyenekről, mert még nem tiszta minden. - kért meg félénken.

Elmosolyodtam rajta, és minden tudni valót elregéltem erről az életmódról, amiben mi élünk. Kíváncsian hallgatta. Kérdéseivel csak a végén bombázott, megvárta türelmesen. Tanácskozni kezdtünk, vajon mit csinálunk. Elmondtam neki, hogy a világ bármely pontjára el tudok vele repülni, természetesen különböző időtartammal. Haza szeretett volna menni, de ott már nem volt biztonságban. Én sem tudtam volna megvédeni, mert már engem is biztos keresnek, valószínűleg nem azért, hogy egy tea társaságában gratuláljanak nekem, a sikeres csempészéshez. Úgy döntöttünk egy szigetre költözünk, bármennyire hihetetlen, s mesébe illő. Nem tudtunk mást kiötleni jelen pillanatban.

Míg én felkaptam a hátamra, ő szorosan kapaszkodott belém. Így indultunk el. A reggeli világosságban jobban láttuk a magunk alatt elterülő tájat. Egy köves, sziklás terület fölött szálltunk meg tegnap este, amit most víztócsák foltoztak be. A felkelő nap fényében megcsillantak a pocsolyák, mint megannyi gyémánt a barlang kietlen, nedves falában. Szép volt az összkép, de bennem mégis keltett egy minimális rossz érzést, hisz nem volt az otthonunk. Nemsokára kiértünk egy tenger fölé. Addigra Soo vállamra hajtotta a fejét, s békésen elszenderedett. Bár jó pár méterrel repülhettünk a víz felett, orromat még is megcsapta a sós levegő. Andalító, de kijózanító is volt egyben. Kis idő elteltével szúrni kezdte légcsövemet, ezáltal iparkodtam elszáguldani minél sebesebben. A láthatáron talán úgy egy óra elteltével vándorolt fáradt, lomha tekintetem, egy lakatlan szigetre. Felvidulva kezdtem hajtani a célért, ébresztgetve utasomat is. 15 perc után végre kellemesen landoltunk a part, forró homokján. Fellélegeztem, s hullaként dőltem el.

- Hallek’valúja. - sóhajtottam fel. Torkom ki volt száradva, így a hangom inkább hallatszott reszelős dízelautó motornak, mint emberinek. Párat nyeltem, felfrissítve légcsövem, majd Soo felé néztem. - Jól vagy? Éhes vagy? Szomjas vagy? - bombáztam kérdéseimmel oda fordulva hozzá.

- Kissé még álmos vagyok, de amúgy nincs ba… Kai vörösek a szemeid. - mondta hevesen pislogva rám, miután ülő pozícióba tornázta magát.

- Oh, khm… bocsáss meg, csak már nagyon éhes vagyok. Tegnap óta nem ettem… vért és így látszódik. - vakargattam meg tarkómat, kínosan nevetgélve. - Mindjárt megyek a szigeten, egy felfedező útra. Biztos vannak itt állatok, akikből tudunk táplálkozni. Ugyanis neked meg a húsa kell. Én pedig jobban fel tudom ajánlani a vadász készségeimet, ugyanis szó szerint a véremben van. Szerintem indulok is, nem akarok rád támadni. - álltam fel, meg se várva reakcióját. Nekiindultam a sziget kietlen vidékének. Tűzött a nap, nagy forróság volt. A talajból sugárzott a perzselő levegő, ami eleve is száraz volt. A nap nem tesz jót nekünk, de nem porladunk el tőle, amit mondanak. Pálmafák hada vett körül. Legalább meg van Soonak a gyümölcsforrás. A lombok között ott gömbölyödtek a különböző méretű kókuszok. Kicsivel arrébb datolya, mangó, füge, gránátalma, kivi, és ehhez hasonló trópusi ételek kerültek elő. El van látva bőven. Én is tudok enni belőlük, de akkor csak az ízük miatt, mert nem laktatnak. A fák sűrűjében már meghallottam állati hangokat is. Halkan közlekedtem, akárcsak egy vadászó puma, aki az eledelét cserkészi be. Előttem megjelent egy megtermett disznó.

Nem igazán nevezném annak, de ahhoz hasonlított. Egyedül volt, biztos elkószált társaitól. Kaptam az alkalmon, nekiveselkedtem, és ráugorva elharaptam a torkát. Felvisított, vergődött alattam, majd mozdulatlanná dermedt. Teljesen kiszívtam belőle minden vért. Nem éppen volt finom, de jobb, mint a semmi. Vállamra kaptam tetemét, és lépéseimet visszacéloztam oda, ahonnan jöttem. A gyümölcsöknél leszakítottam, pár szép, érett termést, végül Soonál leraktam mindent.

- Megvan a mai kajánk. Fát majd gyűjtök, és csinálok magunknak vízforralót. - soroltam neki aznapi terveimet, de közbe vágott.

- Ne csak mindent te csinálj. Én is szeretnék segíteni neked. - jelentette ki bátran. Ajkaim lágyan görbültek felfelé, majd egy apró bólintással jeleztem beleegyezésem.

Estére már csináltunk egy sátort, vízfőzőt - ugyanis a sós víz nem tesz jót, mint tudjuk - és egy tábortüzet, ahol meg tudjuk majd sütni a zsákmányt. Most 2 függő ágyat gyártunk egymás mellett. Levelekből, összefűzve őket. Ez a fajta életmód sokkal inkább tetszik, mint a városi zajos, szmogos környezet. Főleg életem szerelmével. De erről ő nem tud.

- Megcsinálom a tüzet, sötétedik. A végén még nem látunk és annál nehezebb lesz. - kacsintottam rá és éppen felálltam volna mellőle mikor megfogta karom, s magához húzott. Kitágult szemekkel néztem rá. - Mi a baj, kicsi Soo? - kérdeztem fejét simogatva.

- Igyál az én véremből. Látom, hogy milyen rossz volt neked egész nap. Az emberi szükségleteket nem lehet pótolni egy állatéval. Folyton korgott a hasad. Nem fogadok el visszautasítást. - mondta halkan, de annál határozottabban. Csak leforrázva néztem le fekete buksijára. Ennyire látszódott volna? Így figyel rám?

- De fájni fog. Nem akarlak megint olyan megtörtnek látni. - ellenkeztem volna, de ő már is nemet intett fejével. Felsóhajtottam. Éreztem, hogy szorosan ragaszkodik ajánlatához, s nem fog belőle engedni.

Eldöntöttem lágyan a földön, majd megtartottam fölötte testsúlyom. Megérintettem vállát kezemmel, mire eredetileg transzba kell esnie. Fájni fog neki, mert Ragaszkodó, és nem szerelmes belém. Olyan ez a pillanat mintha a szüzességét venném el. Előttem már megtették páran, fájdalmasan, erővel, de én nem akarok rájuk hasonlítani. Én az első szeretnék lenni, aki élvezetet nyújt számára. Bármennyire is lehetetlen. Lassan nyakához hajoltam, végig nyalva rajta, ezzel felkészítettem a terepet. De ekkor egy ismeretlen, váratlan, de gyönyörű hang ütötte meg fülemet. Felnyögött. Transzban van, hatással vagyok rá. De hogyan lehet ez? Csak nem… szerelmes belém? Olyan boldog lettem egy pillanat alatt, hogy akár madarat lehetett volna velem fogatni. De nincs időm erre most. Majd megbeszéljük miután vége. Fogaimat bőréhez érintettem, majd húsába mélyesztettem. Vére íze mikor szívni kezdtem, egyszerűen elbódított egy más világba. Alattam egyre jobban hallatta hangját. Tudtam, hogy lassan az orgazmus kapuján fog átszárnyalni, nekem pedig majd akkor kell leállni, vagy kiszárad. Alig pár pillanat múlva egy hosszú, elnyújtott nyögés hagyta el ajkait, és én tudtam, abba kell hagynom. Kihúztam szemfogaim bársonyos bőréből, végül végig nyaltam a sebeken, amik azonnal be is hegedtek.

Ekkor tekintetem átvándorolt arcára. Gyönyörű összkép tárult elém róla, máshogy is magamévá tettem volna rögtön. Kinyitotta szemeit, s rám szegezte őket. Zihálása kezdett elapadni, csak mellkasa járt fel-le fürgén.

- Nem fájt neked. Ez azt jelenti, ho… - de nem tudtam befejezni kérdésem, mert magához húzott és megcsókolt. Szívem hevesen vert. Átöleltem, s ölembe húztam törékeny testét. Ajkaink szenvedélyesen mozogtak, jelezve vágyainkat a másiknak. Végig szántottam nyelvemmel párnáin, bejutásért könyörögve, amit azonnal meg is adott. Úgy csüngtünk egymáson, mintha ez lenne egymással az utolsó éjszakánk, mielőtt szétválasztanának minket. De ez soha nem fog bekövetkezni. Karjait nyakamban fűzte át, mellkasával pedig enyémhez simult. Sajnos elfogyott minden levegőnk, így egymás homlokának döntve sajátjaink, próbáltuk azt pótolni. Szemébe néztem, s elmosolyodtam.

- Szeretlek, kicsi pingvin. - búgtam ajkaira a szavakat lágyan. Az ó arcán is megjelent az öröm, boldogság ettől, a csupán 3 szóból álló mondatból.

- Szeretlek, hű megmentőm. - fúrta ujjait tincsem közé, s fejét nyakhajlatomba bújtatta. Sokáig így ültünk, de nekem nem volt ellenemre. Csak vele legyek. Közben már besötétedett, ezáltal a húst ma már nem nagyon fogjuk megsütni. Felálltam vele, tartva őt. Lábait összekulcsolta derekam körül, hozzám bújva. Mindketten tudtuk mi következik most. Utunkat a sátor felé vettem, majd bebújva kezdtünk együtt felkutatni a másik testét, erogén zónáit.

Az egész éjszakát végig huncutkodtunk, felforrósítva körülöttünk a levegőt, hangulatot egyaránt. Az egész éjjel szenvedéllyel, s gyengédséggel volt áhítatos. Lassan mozogtunk, nem siettünk sehova, elnyújtva egymás élvezetét. A búvóhelyünk a másik nevének nyögésétől zengett, s a szeretlek szó hajkurászásától. Eggyé váltunk, mint két puzzle darabka.

Reggel fáradtan, de annál inkább boldogan, s kielégítve keltem. Oldalra néztem a rajtam pihenő angyalra. Féltem talán megtöröm a köztünk lévő szenvedélyt, ami egész este végig kísért minket. Hogy nem akarta, csak belement. De akkor fájt volna neki a harapásom. Esetleg csak eljátszotta? Aish Jongin, ne képzelj mögé ilyen dolgokat.

Mintha csak gondolataim sokasága felébresztette volna, kinyitotta szemeit, s rám pislogott. Ajkai azonnal mosolyra húzódtak, amitől azonnal megnyugodtam.

- Jó reggelt. Én is vámpír szeretnék lenni. - jelentette ki álmosan, mire én kővé dermedtem. AZ idegesség visszaszökött szívembe. Ezt csak viccből mondta, vagy komolyan gondolja?

- Miért, szívem? - kérdeztem gyorsan, arcára rakva mindkét kezem, így egy keretet alkotott körülötte.

- Mert nem szeretnék meghalni. Veled szeretnék lenni, örökre. - tért a lényegre én pedig meglepetten, még is ellágyuló szívvel sóhajtottam fel.

- Együtt fogunk élni, hajózni a végtelen élet tengerén, és habzsoljuk majd az apró örömeit. - pusziltam homlokára egybe fonva ujjainkat. Ő az enyém, mindörökké.

Facebook oldal: Haneul's World