Eltulajdonítva - 8. rész

( Miközben az agyamban felkészültem, hogy most igenis leírom már szerencsétlen történetnek a folytatását… Közben elfilozofálgattam magamban az élet értelméről. Rájöttem… hogy most olyan vagyok, mint egy jól lakott 5 éves XDD bocsi muszáj volt. Mindenesetre elnézést a sok kimaradásért. Csak abba a slamasztikába kerültem, hogy volt ihlet, de nem tudtam volna jól leírni, és költőien fogalmazni. És (éssel nem kezdünk mondatot, fúj máglyára) én meg nem szeretek szóismétlésekkel, hibákkal mindennel teli ficit odavágni elétek. Jó persze ilyen hibákat mindig vétek, és aztán nem veszem észre, vagy csak később, de hát emberből vagyok, no.  De nem is húznám tovább az időt, tudom, hogy idáig mindenki szemei előtt naponta hajtott végre rajtam különböző kínzási és ölési módszereket. Ha egyáltalán még emlékeztek rám :D na jó, kezdem.)

Mikor először megláttam, Egy árva, kis esetlen fiúcskát láttam benne. Aki azt sem tudja, hol van, miért, mikor és hogy került oda. Azt hittem a színpadon még sírni is fog. De nem, erős maradt, és kibírta, amíg a bemondó elmondja minden arányát, és szolgáltatását. Már akkor nagyon megtetszett a kisugárzása. Éreztem benne valami megfoghatatlant, ami más volt mint, akikkel eddig találkoztam. Kívül vékony, de karcsú, de belül tele volt büszkeséggel, szeretettel, tartással. Ezt járása, tartása, felvett pozíciója, és legfőképpen tekintete, arckifejezése sugallta. Ott, abban a pillanatban döntöttem el, hogy kell nekem, szeretni fog és az enyém lesz. Amint eljött a licit ideje azonnal mondtam az összeget, ami az aktatáskámban helyet foglalt. Úgy jöttem ide, hogy csak a felét verem el, de ezért a szépségért nem kockáztatok. Természetesen azonnal „elkelt” az én számomra. Átvettem a kis ajándékcsomagot, és egy takaróba bugyolálva tartottam az ölemben, amíg vége nem lett a műsornak.

Lassan próbáltam törékeny testével haladni a kijárat felé, nehogy felébredjen. De aztán a kocsiban még is sikerült kinyitnia álmos szemeit. Először próbálta realizálni az eddig történteket, majd kipislogott az ablakon miközben cirógattam. Megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, nálam jó helyen lesz. Ám mikor kérdések hadával bombázott, kénytelen voltam megnyomni a pontot a fején, amitől már is elszenderedett.

Otthon viszont az első együttfürdésünkkel kezdődtek a problémák. Ugyanis annyira kívántam, olyan gyönyörű volt bőre, arca, és teste, hogy nem bírtam kordában tartani magam. Viszont amint felcsúsztattam óvatosan első ujjam csattant is a pofon, majd kiszaladt a fürdőből, bezárkózva egy másik szobába. Innentől fogva mindig bunkózott velem, kikérte a véleményét, és hozzám vágta fájdalmas szavait, miszerint csak kurvának vettem, és soha nem tápláltam érzelmeket senki iránt. Ilyenkor mindig elgondolkoztam magamban, jó mélyen, hogy vajon miért én vettem meg. Miért tartom még mindig itt, és miért nem dugtam már meg. A válasz egyszerű volt. Mert nem akartam, hogy félnie kelljen tőlem, lassan szerettem volna megpuhítani. Az idő alatt én is egyre jobban kezdtem megkedvelni, bármennyire is volt egy makacs öszvér.

Egyik nap gondoltam veszek neki virágcsokrot munka után. ez viszont azért volt igen necces, mert üzletemberként dolgozom, egy olyan vállalatnál, ami nagyon messze van otthontól. Nagyon sok időbe telne akkor a bokrétával együtt, és irtózatos nagy kerülő útba is. De elhatároztam magam, talán ettől kicsit megenyhül. De nem, bár mit is vártam. Amint hazaértem odaadtam neki, de ő kicsapta a kezemből és elment mellettem. Próbáltam fapofával tűrni azt a megalázatottságot, kudarcot, szomorúságot, amit okozott. Amint nem látott óvatosan és lassan felvettem a növényköteget a földről és elhelyeztem inkább a dolgozó szobámban egy könnycsepp keretében. Hol rontottam el? Sorakoztak fel fejemben ezek a kérdések megállíthatatlanul.

De mikor odajött hozzám az eső miatt, azt hittem minden más lesz. Végre visszakapom, és boldogan élünk majd egymás mellett. Ám ez másnapra csak rosszabbodott.

Aztán bent a munkahelyemen beszéltem Jonginnal. Ő egy jó barátom, akinek elmondtam a szituációt, és kértem segítségét, mit tehetnék.

- Jól érzi magát a kicsike. Nappal nem vagy otthon, este csinálsz neki vacsorát, majd megy is aludni. Mind ezt egy luxus házban. Bunkózik, mert megengeded neki, és nem állítasz fel előtte feltételeket. Le kell állítanod ezt a körforgást. Mondd neki, hogy el kell mennie, mert ez így nem mehet tovább. Te mindent megpróbáltál. Tényleg olyan, mint a vídia. - csengenek még most is fülemben szavai.

Hazafele úton egész végig ezen gondolkoztam, miközben vettem neki egy újabb ajándékot, avagy búcsú meglepetést. De nem változtatott. Ugyanolyan tuskó maradt, ahogy eddig. A szívem belefájdult a döntésembe, de jó volt kimondani vacsoránál. Arca elsápadt. Gonosz nem ideillő képzetek kezdtek ekkor megjelenni szürkeállományomban. „Csak azért szomorú, mert tovább nem nyalom a seggét. Na, mi van Baek? Nem úgy megy minden, ahogy te szeretnéd? Ez van hülyegyerek. Elkugliztad.” Amilyen gyorsan csak bírtam, elűztem ezeket a mocskos gondolatokat elmémből majd mikor vége lett a vacsorának megvártam, amíg lefürdik.

Én is mentem egy jó hideg zuhanyt venni, hogy büntessem testem. A lelki büntetés azok a szavak voltak, melyek vacsoránál elhagyták ajkaim. Többet nem fogok Jonginra hallgatni. Éjjel is alig tudtam aludni. Gyötörtek az egymás után feltűnő otromba képzetek, képek amikor Baek elhagy, és más karjaiban nyer nyugodalmat. Álmaimat gonosz identitások zargatták, engem újra-újra felriasztva ábrándvilágomból.

Elérkezett Baekhyun menetelének a napja. Hallottam az ébresztőjét, lépteit a csupasz, fából készült padlón. Közben szívem egyre csak zakatolt agyammal egyetemben, hogy elveszítem a számomra oly fontos embert, akit egyetlen egy tett miatt riasztottam el magamtól.

Tudtam, amint lebaktat a lépcsőn, majd halkan becsukja maga mögött az ajtót, köztünk mindenféle formai és érzelmi kapcsolatnak vége szakad. Egy ollóval elvágja magát tőlem. Ennek ellenére én még sem tudtam már utána futni. Mit érnék el vele? Legnagyobb gyűlöletét, amit valaha érzett? Inkább váljunk így el, minthogy súlyosbodjon a helyzet.

Éppen aludtam volna el, de valami megütötte fülem nyugalmát. Egy ajtócsapódás. Halk, apró és lassú léptek. Csak nem? Áh, dehogy Chan, csak képzelődsz. De végül tényleg ő jött vissza. Bejött szobámba és mindent elmondott, ami nyomta a szívét. Én örömömben azt sem tudtam, hogy most braek danceljek, vagy nép táncoljak.

Aztán minden kezdett elmenni egy másik irányba. Nem hittem volna, hogy úgy fogunk már is kikötni, hogy alattam van, és mindjárt egymásnak esve szeretkezünk. Én kéjjel teli szemekkel már majdhogy nem magamévá tettem, de ekkor elmondta, hogy nem a legalkalmasabb pillanatban csináljuk a popsija miatt.

Most pedig itt fekszik mellettem, és édesdeden alszik. Én vagyok a világ legboldogabb embere. Lassan végig simítottam gyönyörű arcán, és óvatosan cirógattam, hogy ne keljen fel. Puha bőre tökéletesen enyémhez simult. Felsóhajtottam egy mosoly keretében, majd én is vissza aludtam vele együtt.