Eltulajdonítva - 4. rész

Meglepődtem. Ez az ember mindig csupa fordulat. De áááhh Byun BaekHyun nem adja magát ilyen könnyen. Tetszett a helyzet, hogy most én dönthetek, máris nyitok felé, vagy még hagyom küzdeni. Szegénykének még reménykedő arca is van, hogy enném meg. De én csak kívül vagyok cuki, belül egy fifikás kisördög rejtőzik.  Meg tudja milyen az én házamnál udvarolni.
Kicsaptam kezéből a virágokat a földre, majd elmentem szó nélkül a szobámba. Persze azt azért végig néztem, mit reagál, de csalódnom kellett. Arca nem torzult el, nem változott meg, csak csöndesen felszedte a színes növényeket és elindult a másik irányba, lassú léptekkel. Belül valahol ezt a megaláztatottság miatt is csinálom. Elraboltak, meztelenül kiállítottak több pedofil bácsi elé, majd otthon a kádban majdnem megujjazott és más is került volna oda be… Ott, akkor eldöntöttem ellenállok neki, ameddig csak tudok, és megkeserítem a velem való együttlétét.
Az ablakhoz somfordálva néztem ki rajta. A nyarat elfújta az ősznek rideg szele, ezzel átváltoztatva az évszakot, időjárást. Már sötét volt, az utcák lámpája megvilágította a tarka színárnyalatokba burkolózott fák tömkelegét, de még is volt benne valami titokzatos. Ahogy a fény gyéren vetült a nedves aszfaltra, néha pislákolva, majd különböző rémeket vetítve egyes helyekre, az embernek felállt tőle a szőr is a hátán.
Beleborzongtam, így behúztam gyorsan a függönyt és az ágyra vetettem magam. A plafont bámultam, gondolataimba merengve. Vajon meg tudok szökni? Nem, biztos rajta kapna. De valamiért mégsem akarom itt hagyni. Érdekel, meddig harcol, s utána mit csinál velem. Úgy sem fog belém szeretni, csak az ágyba akar megkapni. Nem töröm tovább ezért a buksim, majd lesz, ami lesz.
Jut eszembe, elég régen ettem már, azóta is csak popcornt. Kéne valamit kajálni. Végszóra Chan drága be is toppant a lakhelyemre, és odasétált fekvő alakomhoz.
- Szeretném, ha legalább a vacsorát együtt töltenénk. Tudom, nem rajongsz értem, de ezért az egyért ragaszkodom. - mondta ellenkezést nem tűrő hangnemben. Azért valahol nekem is van nála egy határom, amit nem akarok átlépni csak kacérkodni vele. Nem ellenkeztem, felálltam és lementem vele az étkezőbe ahol egy csodásan megterített asztal várt. - Kézmosás. - intett meg kedvesen, mielőtt leültem volna csillogó szemekkel, s neki láttam volna.
Elindultam a fürdő felé, ahol miután habos tenyerem lemostam és megtöröltem, a velem szemben lévő tükörbe néztem. Jesszusom, a külsőm immár nem a régi. Össze-vissza áll a hajam, kicsit soványabb lettem, és arcom külleme megkeményedett. Nem bírtam sokáig „gyönyörködni” magamban, így lekapcsolva a villanyt mentem vissza a finomabbnál finomabb ételek vonzó sokaságába.
- Ezt mind te csináltad? - tettem fel a már rég bennem motoszkáló kérdést. Csak elmosolyodott, majd halványan bólintott. Most sokkal szelídebbnek tűnik, mint tegnap, vagy egy perccel ezelőtt. Talán értem tényleg képes lenne megváltozni? Ne képzelődj már hülyeségeket! - Nagyon szép, biztos finom is. - adtam neki szívem meglágyításához némi kegyelmet.
Azért bármilyen ember a két fél, ha sokáig piszkálja egyik a másikat, előbb vagy utóbb sokkal rosszabb vég születik meg belőle. Örökké sem lehet a másikat bántani, mert belehal. Persze Ő még korántsem volt abban a fázisban, de igyekeztem a rosszat messzire elkerülni. Játék volt ez számomra csupán, amiben próbáltam kártyáimat nem hamar kijátszani ellenfelem előtt. Tetteim és szavaim súlyával pontosan tisztába voltam, mit is okozok ezzel neki, ezért egyenlítettem, amikor szükséges volt, akár csak egy kosármeccsen.
Helyet foglaltam a széken majd megvárva őt is ki velem szemben találta meg a neki tetsző ülőalkalmatosságot.
- Hát akkor jó étvágyat. - szólalt fel és enni kezdett a különböző tartalmú tálkákból. Volt leves, főétel, desszert, és különböző italok. Bor és üdítők díszelegtek a terítő végében. Ő megfogta az előbbit és udvariasan kikérte róla a véleményem. - tölthetek? - kérdezte felém kínálva a vörös színű innivalót.
- Nem köszönöm, nem szokásom ilyeneket fogyasztani. - utasítottam el halvány mosollyal az arcomon. Öntött magának egy picit, mire én kicsit sem illő módon, de a boros poharamba sprite-ot csorgattam ki lassan, hogy ne habzódjon fel, és ömöljön ki. Egy sima kimchit ettem előételnek, majd kimbappot, végül jött a kedvencem, a csokis torta. Bármikor, bárhol, bármennyi mennyiségben el tudom fogyasztani, hisz a kedvencem. Hamar befaltam a felsorolt ételeket, majd hasam simogatva dőltem neki a szék támlájának jólesően. - Ez finom volt, nagyon jól főzöl. - mondtam mámoros kedvemben. Nem sokkal utánam ő is megette az étket.
- Menj fürdeni, vagy meg is várhatsz, és akkor együtt… - mondta a mosogatóból félig rám pillantva válla felett, miközben takarította a tányérokat. Nem is kellett befejezni, hisz mind ketten tudtuk miről van szó. Na, még mit nem, én azt nem vállalom be még egyszer.
- Nem akarom, kösz. - köptem oda a szavakat majd durcásan távozva szedtem össze cuccaim, amiket vinni fogok a mosakodó helyhez. Bezárkózva tusoltam le magamról, az az napi koszt, kis hideg vizet is használva, hogy némiképp felébresszem magam a hibernált állapotomból. Végezve kiszálltam a kádnak és tusolónak egyaránt funkcionáló tárgyból, és megtörülve testem, vettem fel egy új boxert és pólót.
Ezek természetesen az övéi voltak, így nagyok voltak egy aprócskát rám, de hát a dolgaim az albérletembe maradtak. Tényleg, vajon mi történhet ott, ameddig nem tudom kifizetni a helyet? Mi van a cuccaimmal? Inkább nem is gondolok bele, mert akaratomon kívül belefájdul a fejem. Majd talán megkérdezem róla házigazdám, ő elvégre ebben a dologban jobban informált személy.
 Kiléptem az ajtón, amit azonnal egy mennydörgés követett. De jó, már csak ez hiányzott. Én kiskorom óta félek a vihartól, ismeretlen okokból kifolyólag. Ez már csak ilyen Baek logika marad. Bespuriztam gyors léptekkel a szobába, alig érve a lábam a talajt. Egy jól célzott fejessel már az ágyban landoltam, és jól betakarózva reszkettem a védelemként funkcionáló dunna alatt. Nagyon rémült voltam, így próbáltam a lehető leghamarabb álom országba repülni, ami sehogy sem akart összejönni. Kecskéket is számolgattam már kínomban, de idő közben villámlott is, hidegen és kísértetiesen koppantak a durva esőcseppek a párkányon, miközben hangosan süvítette a szél, rémisztő nótáit. Néha a vízgolyócskák erőszakos zaja, olyan volt, mintha valaki kopogtatott volna kívülről, hogy kinyissam az ablakot, beengedve őt ide, hogy szétoszlassa dermesztő sötétségét. Egy ideig meg sem moccantam, majd végül egy olyan dologra vetemedtem rá, amire még én sem gondoltam volna, hogy kitelik tőlem. Szedtem a sátorfámat - azaz a paplant és párnát - majd egy bizonyos szoba felé vettem az irányt. Halkan érintették ujjperceim az ajtó simára csiszolt felületét, amitől azonnal csoszogás zaja ütötte meg hallásom. Kinyitotta az ajtót és kerek szemmel bámult rám, picit talán kómás fejjel vegyítve.
- Aludhatok veled?