- Mmm… - hajoltam a kémcső felé és méregettem a tartalmát.
Semmi. Ez már a huszadik ezen a napon. De nem reagál konkrétan egy igen erős,
savas anyagra. – Mond meg mitől fogsz reakcióba lépni, kérlek! – sóhajtottam fel
ingerülten és dühömből véletlen a klaviatúrára csaptam, ami ott volt mellettem.
– Jaj ne! Csak ezt ne! Minden munkám elveszik!
Gyorsan kezdtem kapkodni. A gépem képernyője össze visszaugrált
ablakokon, oldalakon át. Ezt egy szürke hangyás kép követte majd feketévé vált
távozásuk után. Füst szállt fel a hátából munkaeszközömnek. Király. Idegesen
simítottam homlokomra, onnan pedig vándorolt tenyerem automatikusan hajamra,
ami hátra simult. Ilyen nem létezik. Én vagyok a világ legszerencsétlenebb embere.
Ha nincs semmilyen eredmény, hamarosan repülhetek álom munkahelyemről. Nem
lenne egy fényes karrier. Én kiskorom óta tudós szeretnék lenni, erre egy hülye
dimenzió kapu meggátol benne. Nem adom ám fel, oh ezért most számolunk monsieur
(möszíő) gép!
- Készülj a Saolin leszámolásra! Pikachu téged választalak! Ja,
nem… az egy másik sorozat… Áh, meg van már! Hét tonnás tunika! - hadonásztam, mint
egy őrült a levegőben, mire felsípolt versenytársam és egy ismeretlen oldalon
állapodott meg. - Szóval te a holdkővel harcolsz? Érdekes választás. - hajoltam
közelebb, majd orromon csálén álló szemüvegem megigazítottam.
- 75% CuSO4 található benne. - motyogtam elmélyülten
miközben olvasgattam a honlapot. - De hisz ez kell nekem! Még jód, és vas is
van benne! Akkor nem is kell oldanom! Heuréka! - kiáltottam fel boldogan. -
Ácsi. Hol találok én ilyet? - nézegettem róla képeket, de csak nem találtam
eredetét. A vigyor lehervadt szép lassan arcomról, maga után csak az aggodalmat
hagyva ajándékul. - Úgy vélem, slamasztikában ragadtunk, uram. - mondtam a
levegőbe. Szokásom magamban, pontosabban magamnak beszélni. Egyfajta családi szokás
ez már nálunk. Visszahuppantam gurulós székembe, löktem egyet lábammal, és már
forgott is velem a világ. Én aláírom, hogy a tudósok bolondos elméjűek. De ez
nem azt jelenti, hogy teljesen azok, mert akkor nem találnánk fel ilyen sok
mindent, az emberiség javára. Igaz vannak rosszabb napjaink, elég sok, de én
legalábbis ezzel eresztem ki a megfáradt gőzt a csakráimból. Másról nem
szeretnék nyilatkozni, lehet, ezzel a dologgal csak én vagyok így. Ki tudja.
Talán egyszer majd megkérdezek valakit, aki egy híres tudós, ha lesz rá
esélyem. Nem mintha én olyan világhírűnek tartanám magam, de ő csak jobban
tudja ezeket, nem igaz?
Pólóm szegélyébe akasztottam pápaszemem egyik nyelét
összehajtva, majd tüstént gondolkozásba kezdtem. Nem mintha nem ezt tenném a
nap 24 órájában. Oda se neki. Agykerekeim fürgén forogtak, kattogtak egymás
körül. Szürke állományom megállás nélkül zakatolt. Hold. Honnan lehet látni a
holdat? Mivel van minimális vonzásban? Honnan szerezzek én ilyet.
Egy óra múlva feladtam a feladatot, halogatva magam előtt.
Testem kielégítendő szükségletei vészesen csökkentek, ordibálva a segítségért.
Felálltam sajgó fenékkel, elzsibbadt végtagokkal székemből és először is a büfé
felé vettem az irányt. Bicegve mentem a folyosón néha még ki is dőltem
egyensúlyomból, ezáltal a falnak támasztottam magam. Nem csoda, napok óta nem
aludtam rendesen, csak tegnap este ettem valamicskét. Most pedig délután négy
óra van. Az ember úgy van beállítva, hogy amíg a szükségletei nincsenek kellően
ellátva, csak azokra koncentrál egy idő után, elvéve a figyelmét mástól. Én
azért ahhoz képest sokáig bírtam, nem? Na, jó ez nem vicces, halálosan komoly.
Mikor végre odaértem, vagy úgy a fél boltot felvásárolva
mentem vissza laboromba. Alig láttam magam előtt, hova lépek, de hála égnek,
kisujjamból ráztam ki merre kell menjek. Leraktam telezsúfolt asztalomra az étket,
majd elviharzottam a mellékhelyiségbe. A helyiségbe érve néztem a tükörbe a falon.
A plafontól ért a mosdókig, a megszokottnál tisztábban mutatva az embernek a
saját kinézetét. Igaz, be kell vallani a csapok szintjén néhol megszáradt
szappan foltok csúfították el az üveget, de még mindig jobb állapotban volt,
mint nagyon sok más wc-ben. A kőfelületre tettem kezeim, amin sorakoztak a kagylók
egymás után. Előre dőlve vizslattam végig magam közelebbről is.
Elnyúzott arcom nem volt valami szívdöglesztő látvány, de
hát kinek is akarok tetszeni? Mondjuk, igazán odafigyelhetnék magamra egy
kicsit jobban. Szemeim alatt nagy lila karikák éktelenkedtek. Már zsírosodó
tincseim rakoncátlanul voltak összeborzolva fejem tetején. Ruhámon és labor
köpenyemen tisztán látszódtak kísérleteim egyes maradványai. Életem során nem
néztem ki eddig ilyen rosszul. Felsóhajtva nyitottam meg a csapot, hidegvizet
csorgatva kezeimbe, amit aztán arcmosás gyanánt fröcsköltem ábrázatomra.
Felfrissülve
foglaltam el az egyik szabad fülkét. Előttem megjelent a „Bacik nem állítanak
meg minket, hisz tudjuk minden adatukat! Ne felejts el kezet mosni! J” felirat. Legalább
ezerszer olvastam már el ezt a kis tájékoztatót eddig, amióta itt dolgozom.
Első napomon még vicces volt, de ilyen agyi állapotban igazán lefárasztja
idegeim, - ha van hova - és legszívesebben átütném az ajtón, amin díszeleg.
Mikor végeztem, újra megajándékoztam néhány helyen bőröm, a
vízcseppek hűsítő erejével. Visszacsoszogtam helyemre majd víg falatozásba
kezdtem. Nem szabad gyorsan enni, ezt mindenki tudja. Így étkezésem elvett egy
jó egy órát időmből. Legalább már nem korgott tovább bendőm. Pontosabban a
gyomrom újabb emésztendő táplálékért. Ez okozza a gyomorfekélyt. A sav, ami a pepszin
egyik alkotója átlyukasztja a gyomrot. Na, jó vissza a kevésbé undorító
dolgokra. Azaz nekem ez a dolog, tudás természetes, de mást felkavar.
Úgy döntöttem sorsom felől, hogy szabadságot veszek ki.
Tudományi útra kell, hogy felfedezzem, és megkeressem a holdkövemet. Jut
eszembe, nem a szokásos, ami ékszerként funkcionál, hanem egy egészen más
kinézetű, derengésű, csillogású és színű ásványi követ. Csak, hogy még ez az
elején tisztázva legyen.
Rendet raktam egy kicsit magam után, hogy ne össze-vissza rothadó
cuccok maradványa várjon, amikor visszalépek a laboromba, remélhetőleg a
zsákmányomat tartva mancsomban, diadalittasan. Végezvén lépkedtem a főnökömhöz,
majd ajtajánál megállva kopogtattam be. Nem sokára egy jelzés követte
cselekedetemet, miszerint bemehetek, szabad a pálya.
- Jó napot kívánok. - hajoltam meg jó mélyen felettesem
előtt. - Azért jöttem, hogy tanulmányi szabadságot vegyek ki. Amit kutatok, a
kapuhoz kéne nekem egy nagyon ritka ásványi kő. Ennek a keresésére szeretnék
indulni engedelmével. A maximum idő két nap, amelyet szeretnék felhasználni
ennek a felkutatására. Remélem, megérti, és indítványozza ezt az irodában,
papírra vitele gyanánt. - egyenesedtem fel majd szemeibe néztem Lee úrnak.
- Legyen hát. De ha nem tartja magát a megígért határidőhöz,
repül innen Park. Úgy dolgozzon tovább. Ma kaptam egy levelet a katonaságtól és
a többi állami fontos embertől, hogy előre hozatnák a kapu átadásának
időpontját. Ne merjen mondani semmit, csak tegye a dolgát. Elmehet. - ejtette ki
a szavakat száján, rémisztő ridegséggel.
Meghajoltam, és megindultam az iroda felé. A nyomtató gép
mellett várakoztam, és alig pár perccel később meg is jelent kinyomtatva a
faxom. Nem lustálkodtam, lépcsőztem is fel a bizottsághoz, hogy lepecsételjék,
mondván elengednek és minden költséget ők állnak. Náluk pár percet álltam, amíg
megtanácskozták végzetemet, de belementek. Lesiettem munkaszobámba.
Szedelőzködni kezdtem, és rohantam ki az épületből,
hazamasírozva. Szerencsémre azonnal jött a busz, majd otthon pakolni kezdtem
egy túra táskába a szükséges dolgokat. Talán úgy hét óra körül tudhattam le
mindent. Itthon sem voltam már egy jó ideje. Ez a szétdobált holmikon,
elmosatlan tányérokon, kiszellőztetett lakáson nyilvánult meg. Minimálisan
rendet raktam, majd egy forró fürdő után zuhantam be hullaként az ágyamba. Nem
mondom, hosszú, kimerítő nap volt. Betakarózva aludtam el egy száll alsóban.
Másnap ébresztőmre keltem, amit a falhoz vágva nyöszörögtem,
a párnába nyomva fejem.
- Csak még egy kicsit… - szuszogtam. Pechemre a másodperc
tized töredéke alatt jutott el agyamhoz, hogy mit kell ma csinálnom. Úgy
pattantam ki az ágyból, mint akit egy rendőr megrázott a sokkolójával.
Elandalogtam rendbe szedni magam. Negyed óra múlva már készen is álltam az
indulásra. - Holdkő vadászatra fel.
( Ezt a részt, pontosabban a gyorsaságát, a Not today-nek köszönhetitek. Annyira felpörögtem tőle, hogy csak úgy ömlöttek belőlem a szavak. Szerintem mostantól ezzel a számmal fogok írni :D Ja, és így utolsónak: A történetben vannak nem létező dolgok. Pl.: Holdkő ami réz-szulfáttal és ennek társaival van tele. Remélem tetszett^^)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése